KÖVET (3) szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint KÖVET (3) szó jelentése, értelmezése:

A második értelemben vett követ ige melyben alapfogalom a menés, mert aki mást követ, az avval megy, azt kiséri, vagy pedig átv. ért. annak nyoma, és példája után haladva teszen valamit. Véleményünk szerént ennek gyöke a mozgást, menést jelentő köt, kel, melyekből köl-t, kel-t igék erednek, és e szerént követ, am. köt-et vagy kelet, azaz a járásban, a kelésben menésben mintegy segít vagy előmozdit valakit, s következik am. köletkezik, keletkezik, pl. ebből semmi jó nem következik, am. nem keletkezik. Hogy az l a szók elején, közepén és végén néha v-re változik, bizonyitják a lápa vápa, láz váz, kilűl kivül, belül bevül, csalán csolán, Mátyusföldén csóván, hideglölés hideglövés, dulad (dűled) duvad, szilos szivos, s a palócoknál az al av, el ev szók, pl. Evment az avföldre. Viszont az eredeti v tájszokásilag átváltozik l-re a szivom szilom, hivom hílom, növök, nőlök stb. szókban. A képző et miveltető jelentéssel bir, mint a sürget, vezet igékben, minélfogva követni valakit am. magával, vagy maga előtt járatni, menetni. A latin comitor-ban is lényeges alkotó rész a menetést jelentő itor (ab eo); hasonlóan a német begleiten alapigéje leiten am. terelni, menésben igazgatni vagy vezetni, l. Adelung. Megfelel neki a magyar kísér, azaz kisél, melynek gyöke a mozgást jelentő kísik. V. ö. KISÉR. 1) Valakivel társ gyanánt együtt megy, valakit kisér, akár közvetlenül mellette, akar utána haladva. A főurat oldalán baráti, nyomában szolgái követik. A vendéget a lépcsőig, kapuig követni. Táborba követni a kiinduló hadsereget. Az utast biztosítás végett végig követni az erdőn. 2) Valakinek nyomában megy, nem mint hozzá tartozó társ, hanem akármely más okból. Az idegen viseletű utast bámulva követik az utcai gyerkőcök. A vadász követi a nyúlcsapást. A rendőr utcáról utcára követi a gyanús személyt. "Aki szeret örömmel reménylhet, Minket is hát rózsám, az követhet." Népdal (Erdélyi J. gyűjt.). 3) Más után, más példája szerént tesz valamit, s erkölcsileg mintegy nyomában jár. Ily fogalmi és hangrokonság van a latin comitor és imitor között. Dicső őseink jeles tetteit követni. Krisztus urunk, szelidségét követni. Rosz példát ne kövess. "Bírjad nekik Úr Isten szivöket, elméjöket, Hogy mindenben követhessék Fölségedet, És az te törvényedet." Protestáns magyarok fohásza; Thaly K. véleménye szerént a XVI. század végéről vagy a XVII. elejéről. (Thaly K. gyűjt.). 4) Erkölcsi átv. ért. valamit elkövetni am. jót vagy roszat tett által utánozni, vagy mintegy mozgásba hozni, s magából kibocsátani. Mindent elkövetni a haza javáért. Bűnt, undok tettet elkövetni. E gyalázatosságot te követted el. A jelen értelmü követ igének megfelelő latin committo, és német begehen szókban is alapfogalom a menés, mert mitto am. itto, azaz ire facio, s a német alapigéje gehen.

Betűelemzés "KÖVET (3)" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -.- --- ...- . -

A szó 5 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (40%). Ez 1.75 százalékkal több mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: )3( TEVÖK.

Keresés az interneten "KÖVET (3)" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: KÖVET (3) Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika